Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
ELFELEJTETT EMBEREK II - ÚJFALVI SÁNDOR
Nagy Domokos Imre dr., 2011. január 22., szombat, 15:00

Végülis, most 2011 elején ugyanazt kell megállapítanom, mint évtizedekkel ezelőtt. A kutya sem törődik vele és életművével. *

 

 

ELFELEJTETT EMBEREK II – ÚJFALVI SÁNDOR

(1792-1866)

 

 

 

Újfalvi Sándor 1854–ben szánta rá magát, hogy emlékirataival párhuzamosan papírra vesse vadászati emlékeit is. Wesselényi Miklós, Kisfaludy Sándor és Deák Ferenc barátja volt, ismert szereplője az erdélyi közéletnek. Köznemes volt, a köznemességnek abból a rétegéből, amely Kölcseyt, Deákot és Kisfaludyt adta a magyar irodalmi és politikai életnek.

      „Újfalvi, mint osztályából kinövő, kimívelt emberfő tudván tudja, hogy a patriarkális–feudális világnak befellegzett, s hogy az ennek fenntartását célzó minden erőfeszítés konok hiábavalóság, merő anakronizmus… " – írja Jékely Zoltán Ujjfalvi emlékiratainak új kiadásához készült Utószavában; majd így folytatja: – „nemcsak…  ritka írói tehetséggel megalkotott jellemábrázolásaiért tartjuk méltónak arra, hogy a múlt század jeles írói közt emlegettessék: e rangra nem utolsó sorban eszmélkedő, kiutat kereső, önmarcangoló lelkiismerete teszi méltóvá.”

      Tollat csak hosszas rábeszélésre vett a kezébe, hiszen „sokkal könnyebb kedvtelten mászni bérceket, mint vadászati emlékeket leírni”. Korának egyik legismertebb és legnépszerűbb vadásza volt, akiről nem egy anekdota maradt fenn, s az adott lehetőségek között vadászíróként is komoly népszerűségre tett szert. Mikor azonban Bérczy Károly be akarta mutatni a Vadász– és Versenylap olvasóinak, mereven elzárkózott ettől.

      „Az volt a határozott válasza hogy igénytelen állása és múltja nem jogosítja fel arcképének és életleírásának a nyilvánosság elé jutására, mert legföllebb annyi az érdeme, hogy 72. évében is gyalog és paripán szintúgy győzi a vadászatot és a lovaglást, mint az ifjúi erőteljesebb napokban, s ezek között lelki vidámságát fenn tudja tartani.”

      Bérczy azonban nem azért volt vérbeli szerkesztő, hogy ne tudott volna megbízható adatokat összeszedni cikkéhez.

 

*

 

      Hétéves korában próbálkozott először a vadászattal. Tizenhárom évesen kapott komolyabb fegyvert, s elsőnek mindjárt egy ordas farkas lett a zsákmánya. Így talán érthető, hogy kedvenc vadjai a medve és a farkas voltak. Nem véletlen, hogy két legjobb írása egy medvehajtás és egy éjjeli farkasles elbeszélése. (Az édesapja ciblesi vadászatáról szóló rész A múlt század közepén inneni vadászatok című cikkből, illetve az »Éjjeli lesjárat« című elbeszélése.)

Wesselényi Miklós, Kisfaludy Sándor és Deák Ferenc barátja volt, ismert szereplője az erdélyi közéletnek. Méltó utóda a régi erdélyi emlékiratíróknak. De nem csak ezért tartozik a legjelentősebbek közé, hanem nevéhez fűződik a legelső magyar vadászkönyv (nem zoológiai vagy vadászati kézikönyv!) megírása is.

      Ha már egyszer rászánta magát, akkor hiteles, megbízható adatokat nyújtó könyvet akart írni, melyben nemcsak saját élményei találhatók meg, hanem korábbi időszakra is használható forrás. Ezért Kemény József grófhoz, kora ismert történészéhez fordult adatokért. Azonban azt a választ kapta a gróftól, hogy mikor székfoglalóját készítette a szentpétervári tudós társaság számára ebből a témakörből, fordítója tévedésből az egész anyagot, a forrásként használt régi kéziratokat is, Pétervárra küldte.

      A kéziratok elvesztét ma szerencsének tarthatjuk. Azóta ugyanis a történettudomány megállapította, hogy gr. Kemény József történelmünk egyik legnagyobb forráshamisítója volt. Ha nem talált valamire ízlése szerinti adatot, akkor készített. A kéziratok eltűnte megkíméli a kutatót attól, hogy tépelődjön: igaz–e az adat? Az is elképzelhető, hogy a kéziratok valójában nem is léteztek.

      Így azonban írásai megbízhatók. Nála találunk pl. adatot a bölény utolsó erdélyi előfordulásáról, vagy Wesselényi Miklós báró nagyszabású zsibói vadászatainak politikai céljairól. Írásai között kevés a mai értelemben vett elbeszélés; vadászrajzai inkább leíróak, mint elbeszélőek. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a magyar vadászirodalomban a szép– és szakirodalom szétválása csak a múlt század utolsó harmadában kezdődött el, s azt sem, hogy a vadászirodalomban mindmáig vannak olyan írások, amelyeket nem lehet egyik irodalmi műfajába sem besorolni.

      Igen élvezetesen írt. Leírásai, jellemzései rövidek, de találóak. Jelzői, szóképei kifejezőek. A sebzett medve „gonoszul meglyuggatva” tör ki a hajtásból, Wesselényi lovásza „amúgy igazi huszáros negéllyel” jelent urának, egy vadászat során a görgényi erdőkből „26; olvasd huszonhat izmos medvét csíptek ki”, br. Bornemissza János vén pecérei „pogány erőshangú és kigyőző fráterek” voltak, s ő volt az első, aki leírta az azóta elcsépeltté vált hasonlatot: „mintha éppen gyűlésen lettek volna az őzök, oly számosan találók együtt”.

      Az egyes vadfajokról adott jellemzései lényegében ma is helytállóak. Természetleírásait igyekezett rövidre fogni; talán félt, hogy a líraiság árt műve hitelességének, magánleveleiben azonban csak kiszakadt belőle a vallomás:

      „Itt az erdő szebbnek, haraszt és virág virítóbbnak, a madárdal bájosabbnak, a kopó csaholása villanyozóbbnak, az őz rigyetése érdekesebbnek, a dúvadak ordítása rémletesebbnek, s maga az áldott természet mégegyszer nagyobb szerűnek tetszett. A magasztos látványok, s időnként felmerült hangok érzékeimet túlfeszítve, áhítattal borultam a százados fenyő tövére, s buzgó hálát rebegtem a nagyszerű természet főalkotójához; ki ily tiszta és háborítatlan örömöket juttatott részemre.”

        Írói erényei közül talán a legjobb helyzetábrázoló és jellemző készsége. Pár mondattal érzékelhetően és élvezetesen jelzi és jellemzi a helyzetet, nemegyszer finom humorral vegyítve. Egy túlzottan nagylábon rendezett főispáni vadászatról, melyen 341 „vadász” és vagy 1000 hajtó vett részt, így ír:

      „Előnézetem és kétkedésem nem csalt. Alig ha egy vadászaton több rendetlenség és hibás lövés kelt. Valóban úgy ropogott néha a fegyver, mint pisztoly parasztlakodalmon. A gondatlanul légbeszórt golyózáport a gondviselés jótékony keze kifogá. Különben a köztünk vadászoknak most felcsapott sebész uraknak tág alkalom nyílik tapasztalataik bővítésére.”

      Életében a vadászat döntő szerepet játszott. Felesége halála után nemegyszer előfordult, hogy jószágát szeptember közepén gazdatisztjére bízta, s aztán karácsonyig ritkán fordult meg saját háznál.

      Megtörve felesége halálától és betegségétől önkezével vetett véget életének.

 

*

 

      Teljes életműve nem jelent meg. Életében csak részletek jelentek meg kéziratából, s néhány újabb írása. Később is csak részletek jelentek meg tőle. 1923–ban Kerpely Béla „modernizáló” átdolgozásában jelent meg a mű egy része. 1927–ben Kolozsvárott a Minerva Könyvtár sorozatában Kelemen Lajos válogatásában és Gyalui Farkas bevezetésével jelent meg egy kis kötetecske tőle. 1982–ben kiadták az 1854–es kéziratot Benkő Samu gondozásában, ám semmit sem a következő 12 év terméséből. Sajnos hozzáértő vadászember nem volt a kiadványok gondozói között.

      Mint vadászíróval még életében Bérczy Károly foglalkozott, majd 1917–ben Balogh Arthur, végül 1975–ben én. Majd 1982–ben a Magyar Hírmondó sorozatában megjelent az eredeti kézirat Benkő Samu gondozásában, azonban fütyülve más írásaira.

      Újfalvit elfelejtették. Legszomorúbb bizonyítéka ennek az, hogy Zolnay László vadászattörténeti könyvében (Vadászatok a régi Magyarországon, 1972) adataira közvetítő források útján hivatkozott, egyszer sem említve meg őt név szerint. Aztán soká semmi. 2000–ben kaptam a Nimródtól egy Wesselényi vadászatiról szóló elbeszélést lektorálásra. Nem is volt rosszul megírva, jó ötletei voltak, csakhát nem is ismerte Újfalvi írásait, így éppen a legfontosabb tényeket nem ismerte. Így aztán Zoltán Attila felszólított: szüljek belőle egy olyan elbeszélést, ami irodalmilag jó, és történelmileg hiteles. Amit meg is tettem.

  

 

      Végülis, most 2011 elején ugyanazt kell megállapítanom, mint évtizedekkel ezelőtt. A kutya sem törődik vele és életművével.



Olvasva: 1298 alkalommal