Egy különös ember története zaklat rég.

Beszéltek róla, kijelölték születését,

Az anyát, ki evilágra hozza; jeleket,

Mik körülveszik, s elkülönítik szokásos

Megváltások minden-csecsemős nagy tettétől.

Egyszerre égibb s földibb az eddigieknél,

De az emberi korszakokat meg kell élje,

Talán félt is az átváltozás érthetetlen

Ugrásától, bár léte legfontosabb része;

Mert örömhír: jötte, a halál legyőzése.

Elpusztítni a szeretet kiirtásával

Lehetne, de immár halhatatlan. Reményünk.

De hol van az elgyöngülés, nő, család, csalás;

Bűneink nélkül - meg hogy is érthet - ellenünk.

Magányából értheti a nyájat pásztora?

Hiszen mi értelmezzük, magyarázzuk, s hisszük

Már követőnek mind magunkat, „tudunk róla”;

S hiányában pusztulunk – ahogy éljük létünk.