Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Marcus Tullius Cicero
H.Pulai Éva, 2010. január 4., hétfő, 18:40

O tempora, o mores! ââ?¬â?? id?k, ó erkölcsök! (Catilina ellen I.)

 

Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106. január 3., Arpinum – ma: Arpino, OlaszországKr. e. 43. december 7., Formiae, Róma) az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetség? szónoknak tartották, de írásai is remekm?vek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ? az antik széppróza legnagyobb mestere. Ehhez hozzájárul az is, hogy azon kevés szerz? közé tartozik, akinek m?vei nem töredékesek, hiánytalanul maradtak meg, ezek közé tartozik számtalan (magán)levele, bírósági vád- és véd?beszéde, tudományos (filozófiai és esztétikai) értekezése Emellett filozófusként is számottev? (els?sorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsz? tanokat vegyít? filozófusnak szokás min?síteni).

A nyelvtan meg a stilisztika is az ? nevét hordja, amikor a példás, gondolatokat összekapcsoló körmondatokat „cicerói mondatok"-nak nevezi. Eötvös József regényeinek mondatépítése ugyanúgy magán viseli évezredek távolából is Cicero stílusának közvetlen hatását, mint Thomas Mann mondatóriásai. Tehát múlhatatlanul él? hagyomány világirodalomban.

 

Politikusi karrierje is rendkívüli, nemzetségéb?l els?ként (homo novus) tölthetett be állami tisztségeket (aedilis, praetor), végül egész a konzulságig eljutott, s e min?ségében els?sorban az ? nevéhez f?z?dik az „államellenesnek” tartott (ma populistának mondanánk) Catilina-féle összeesküvés (coniuratio Catilinae) leleplezése, amiért a szenátus magas kitüntetésben (pater patriae – A Haza Atyja) részesítette. Élete er?szakos halállal ért véget, mivel a köztársaságkor végének köztársaságpárti politikusaként többször is a vesztes oldalra állt. Az utókor nem egységes politikájának megítélésében: hogy csak a széls?ségeket említsük, egyesek (például marxista regényírók) a köztársaság népellenes plutokrata elitjének hiú, törtet?, kapzsi, cinikus, demagóg, és maradi szolgájaként festik le, míg mások a szabadság, a hagyományok és a régi értékek bátor védelmez?jének a kibontakozóban lév? emberellenes, egyeduralmi diktatúrával szemben.

 

Érdekesség, hogy állítólag ? találta meg Arkhimédész szicíliai sírját, melyet a helyi görögök már elfeledtek, és nem tudtak megmutatni az utazóknak.

 

Vincenzo Foppa: A fiatal Ciceró (freskó)

1464

 

Élete

 

A latiumi Arpinumban született Kr. e. 106-ban, apja római lovag. Quintus nev? öccsével együtt gondos képzésben (filozófia, retorika, jog, poétika) részesült.

 

(A latin nyelv? ókori Rómában a „lovag" (equites) szó nem lovon vitézked? páncélos nemesembert jelentett, mint kés?bb a középkorban. A gazdag emberek társadalmi osztályát hívták ott lovagoknak, mivel ezek lovat vagy éppen lovakat is tarthattak A keresked?k, pénzemberek, hajósgazdák, sok kézm?vessel és rabszolgával dolgoztató nagyiparosok voltak a lovagok. A nemesi patríciusok alatt és a vagyontalan plebejusok fölött már ezek is párttá tömörültek, képviseletük volt a szenátusban is. Ebben az id?ben Crassus, a dúsgazdag bankár volt a politikai vezérük, ahogy a patríciusoknak Pompeius, a plebejusoknak pedig a szegények oldalára álló patrícius Julius Caesar.)

 

Korán ismertségre tett szert igen bátor, a hatalmasságokat sem kímél?, túlkapásaikat leleplez? véd?- és vádbeszédeivel. Ezek közé tartozik a Sulla dictator ellen is irányuló beszéde (Pro Quinctio, Kr. e. 81); melynek eredményeképp el kellett menekülnie Rómából; Kr. e. 79-ben Görögországba utazott hol 2 évig tartózkodott, el?ször Athénben, hol az akadémikus Antiochost, az apikureus Zénónt meg régi tanítóját Phaidrost továbbá Démétrios rétort hallgatta, kés?bb ellenben Kis-Ázsiában és kivált Rodosz szigetén, hol Molón, a neves rétor maradandó hatással volt szónoki tehetségének további fejl?désére.

 

Hazatérése után quaestorrá választják, a szicíliai ügyek intézésével bízzák meg (ez id?szakban írja és mondja el a korrupt szicíliai kormányzó, Verres elleni beszédeit, a Verrinákat). Rómában elnyeri az aedilisi, praetori tisztségeket; Kr. e. 63-ban pedig a consulságot (társa ez utóbbi két hivatalban Caius Antonius Hybrida). Praetorsága idején mondja el azt a beszédét (De imperio Cn. Pompei), amellyel eléri, hogy a Mithridates pontusi király elleni háború vezetését Pompeiusra bízzák. Consulként (vitatható törvényesség? eszközökkel ugyan) elfojtja az els? igazán komoly er?szakos populista mozgalmat, a Catilina-féle összeesküvést, vezet?it sikerül számüzetnie, ? maga pedig megkapja a pater patriae címet.

 

A popularisok mozgalmait azonban ezzel nem sikerül végleg felszámolni. Megalakul az els? triumvirátus, melynek vezet?jével, Caesarral és híveivel (els?sorban Clodius néptribunussal) szembekerül, akiknek végül is, Catilina híveinek bírói ítélet nélküli kivégeztetésére hivatkozva, sikerül másfél évre szám?zniük Rómából (Kr. e. 58.). A Palatinuson lév? házát lerombolják és helyére Libertas istenn? szentélyét állítják fel. Rómába való visszatérését nagyon sokan ünnepelték, de régi befolyását nem sikerül visszaszereznie. A Caesar és Pompeius hívei közti polgárháborúban (amely Kr. e. 48-ban a pharsalusi csatában Caesar gy?zelmét hozta) ismét a Caesar-ellenes oldalra áll, de Caesar megkegyelmez neki, és megengedi, hogy Rómában éljen. Itt Caesar meggyilkolásáig visszavonultan él, esztétikai és filozófiai m?vein dolgozik.

 

Az Antonius és Octavianus (a kés?bbi Augustus) közti konfliktusban végre a kés?bb gy?ztes oldalra, Octavianuséra áll, ez azonban mégis végezetes hibának bizonyul. Octavianus és Antonius szövetséget köt, megalakul a második triumvirátus, Antoniusnak pedig sikerül elfogadtatnia a triumvirekkel azt a halállistát (proscriptiós listát), melyen Cicero neve is szerepel. Cicero megpróbál elmenekülni Rómából, de formiaei villájában utolérik és levágják a fejét. Ez utóbbit Antonius közszemlére teszi ki Rómában.

 

Cicero kétszer házasodott, egyszer harminc-, másodszor 60 éves korában, els? felesége Terentia, a második Publilia volt Egyetlen, nagyon szeretett leánya, Tullia fiatalon meghalt. Sokat prédikált ellenfelei erkölcsi züllöttségér?l; s bár sok jellemgyengeséggel vádolták, egy biztos: magánélete példamutató és kikezdhetetlen volt, ellentétben ellenfeleivel, akik igen szabados, a régi nemességet megbotránkoztató erkölcsökr?l tettek tanúbizonyságot, és legtöbben kétes körülmények közt szerezték vagyonukat.

Hibájaként talán az vehet? csak szemére, hogy a maga tehetségét?l nem látta a másokét, hiszen hiúsága, féltékenysége vitték a Pompejus pártjára is. De viszont hazaszeretete, jóért és szépért való rajongása el nem vitatható t?le, valamint óriási eloquenciája sem, melyr?l fényesebb bizonyítékot sem el?tte, sem utána római elme nem adott.

 

Jobban látható képek a könyvr?l:

http://eprints.utas.edu.au/8615/1/bk_41_cicero_cover2.jpg

http://eprints.utas.edu.au/8615/2/bk_41_cicero_title.jpg

 

 

 

Munkássága

Cicero – aki példaképének Démoszthenészt tartotta – kétségkívül az irodalmi stílus elméletének és gyakorlatának mestere volt. Szónoklatai mind formai, mind tartalmi szempontból mintaadó remekek. Azonban ett?l eltekintve irányzatba, stílusba sorolása nem egységes: egyesek szerint a dagályosságra és barokkos szónoklatcicomázásra törekv? asianizmus szónoki irányzatának követ?je volt, mások inkább az egyszer?ségre és világosságra törekv? attikai stílusirányzathoz sorolják. Élete során 58 beszédet írt.

 

M?vészi szintre fejlesztette a szónoki körmondat, szaknyelven periódus alkalmazását. Ez nemcsak gondolati, hanem az ezt támogató id?mértékes ritmuselemeket is tartalmaz, ez a zenei elem is hozzájárul a mondatvezetés gördülékennyé, hatásossá, esztétikussá tételéhez, és nem utolsósorban jobb megjegyezhet?ségéhez. A metrum különösen a mondatvégeken szembet?n? (quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet [-*- **- ** | -**- | - **-]. A filológusok szerint Cicerónak voltak „kedvenc” mondatzáró ritmusai (clausulák) is, melyekhez hasonlóakat a kor más szónokai is alkalmaztak (stílusirányzattól függ?en).

 

A formai elemek mellett tartalmilag szónoki m?veit a világos, rendkívül er?teljes (ellenfelei szerint túlzó és demagóg) fogalmazás, és a tartalmilag telített, sokszor a köznapi élethez kapcsolódó, de nem közhelyes szóképek, hasonlatok, kifejezések jellemzik (s ezért az egyszer?bb emberek számára nem csak gondolatokat, hanem inkább érzéseket közvetít és indulatokat vált ki).

 

Szónoklatai, illetve ezek írásban kiadott formái a csúsztatásoktól sem mentesek. Egyes filológusok szerint olyan részletek is szerepelnek bennük, melyek az él?beszédben nem hangozhattak el (mivel jóval kés?bb történtek). Az tény, hogy a Verrinákat, és valószín?leg a Catilina elleni beszédeket is, különféle okokból, átszerkesztve adta ki.

 

De az él?beszédben is annyira er?teljesen képes fogalmazni. Amikor Catilina gyilkos szándékairól beszél, nem felejti el a gladiátorok által használt rövid t?rt, a sicát említeni az általa használt fegyverként, utalva arra a gyanúra, hogy fel akarja lázítani a rabszolgákat (ez egy római politikus ellen a lehet? legsúlyosabb vád volt, súlyosabb, mint egy „szimpla” hazaárulás). Akár igaz volt ez, akár nem, egy kimondott vád ellen lehet védekezni, de az ilyen, kiváló helyzetfelismer? képességgel alkalmazott szóképek ellen természetesen nem: a megvádolt személy vagy elsiklik a vád felett, ami nyilván nem jó, vagy pedig védekezni kényszerül (ami szintén már egy hátrányos pozíció). Cicero egyébként is bevallottan az érzelmekre alapozó szónoklatok híve volt (ezt a véleményét a modern pszichológia teljes mértékben igazolta): egyik ismer?sének azt ajánlotta, ha egy anyát vagy gyermekes apát véd a bíróságon, ne habozzon annak gyermekével a karján megjelenni a bírák és a közönség el?tt, mert az ilyesminek nagy hatása van. Az effajta fogások, melyeket ma demagógiának min?sítenénk, egyébként akkor teljesen szokásosak és elfogadottak voltak: a szónoklatokat illett er?teljes hangulati elemekkel (hanghordozásváltoztatás, latinosan széles, temperamentumos gesztikuláció) tarkítva el?adni.

 

Marcus Tullius Cicero Az istenek természete (De natura deorum)

(részlet)

 

"Sok olyan dolog van a filozófiában, amit eddig egyáltalán nem magyaráztak meg eléggé, s - miként te is nagyon jól tudod, Brutusom - az istenek természete roppant nehéz és igen homályos kérdés, azonban rendkívüli jelent?sége van a lélek megismerése szempontjából, és a vallás el?írásait is szükségképpen érinti. E tárgykörben nagyon különböznek és szerfölött eltérnek egymástól a legkiemelked?bb tudósok nézetei. A megvitatás részletes okfejtést igényel, leszögezve, hogy a filozófia kiinduló pontja mind a mai napig a tudomány, és hogy az Academia hívei bölcsen nem értenek egyet a bizonytalan föltevésekkel..."

Havas László

 

Filozófiai munkássága

Cicero vallotta, hogy a szónoknak a jogi és történelmi ismeretei mellett a filozófiában is jártasnak kell lennie; még ifjúkorában, alighogy tanulmányait befejezte Rómában, Görögországba ment, Athénban és Rhodosz szigetén valamennyi uralkodó filozófiai irányzattal megismerkedett és behatóan foglalkozott. Különösen rhodoszi mestere, az apámeiai Poszeidoniosz (i.e. 135-84) tanítása hatott rá: filozófiai felfogásának kialakulására és írói tevékenységére.

 

Cicero különösen sokat tett a filozófia népszer?sítése érdekében. Jól ismerte a régi nagy iskolák tanításait (Platónt, Arisztotelészt), a Szókratész és Platón módszereit felújító újakadémikusok, valamint a sztoikus és epikureus mesterek tanítását, s azok alapelveit - eredetiségre alig törekedve - érthet? formában, gyakran népszer?sít? céllal, latin nyelven fejtette ki. Anélkül, hogy egyetlen iskola mellett kötelezte volna el magát – mint korának legtöbb gondolkodója -, válogatva alakította ki a maga filozófiai nézetét, ezért eklektikusnak nevezzük. Írásaiban nagymértékben függ a görög mintáitól, de filozófiai témái többségükben a kor Rómájának kérdéseihez kapcsolódnak.

 

Rómában el?tte nem is volt latin nyelv? filozófia, kortársával, az epikuroszi filozófia tanait verses formában – tankölteményben – megfogalmazó Lucretiusszal egyidej?leg teremtette meg a latin filozófiai próza m?nyelvét. Nem vallotta magát filozófusnak, jószerivel csak élete otiumaiban, kényszer? pihen?iben vigasztalta magát filozófiával. („Fordítások ezek, nem kerülnek különös fáradságomba, csak a szavakat adom, abból pedig van b?ven” – írja Atticusnak filozófiai írásairól.)

 

Filozófiai m?veihez soroljuk Cicero államelméleti m?veit (például: De re publica, De legibus), erkölcstani m?veit (például: Tusculanae disputationes, De finibus bonorum et malorum, Cato maior de senectute, Laelius de amicitia és De officiis), valamint teológiai m?veit (például: De natura deorum, De fato, De divinatione)

 

Cicero felfedezi Arkhimédész sírját

Martin Knoller (1725-1804)

 

Néhány idézet

 

§ tempora, o mores! – Ó id?k, ó erkölcsök! (Catilina ellen I.)

§ Cicero szónoki stílusát jól érzékeltetik a Catilina elleni els? beszéd kezd?sorai:

Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet, quem ad finem sese effrenata iactabit audacia? Nihilne te nocturnum praesidium Palati, nihil urbis vigiliae, nihil timor populi, nihil concursus bonorum omnium, nihil hic munitissimus habendi senatus locus, nihil horum ora voltusque moverunt? Patere tua consilia non sentis? constrictam iam horum omnium scientia teneri coniurationem tuam non vides? Quid proxima, quid superiore nocte egeris, ubi fueris, quos convocaveris, quid consilii ceperis, quem nostrum ignorare arbitraris?

O tempora, o mores! senatus haec intellegit, consul videt, hic tamen vivit. Vivit? immo vero etiam in senatum venit, fit publici consilii particeps, notat et designat oculis ad caedem unumquemque nostrum. (Catilina ellen I.)

Fordítás: Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, még a türelmünkkel? Meddig ?z még eszeveszett dühöd gúnyt bel?lünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmer?séged? Hát sem a Palatium éjjeli ?rzése, sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, sem a senatus üléshelyének meger?sítése, sem a senatorok arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid leleplez?dtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az el?z? éjjel mit m?veltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékr?l tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?

Óh id?k, óh erkölcsök! A szenátus mindezt tudja, a konzul is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? S?t, még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra.

(De – természetesen – a beszéd nem alaptalan vádaskodások halmozása. E sorok után a szónoklat alapos és tényszer? érveléssel folytatódik, melyben Cicero részletesen beszámol Catilina mozgolódásáról, az ? és társai szervezkedésér?l (általában tanúvallomásokat is meghallgatott a bíróság ezzel kapcsolatban), hogy hol és mikor kivel és mit beszéltek meg, ismerteti az esetleg ide vágó törvényeket, és intézkedéseket javasol.)

§ Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit… – Nincs, aki szeretné a fájdalmat magát; aki keresné és érezni akarná, csupán mert az fájdalom…

Az 1500-as években egy máig ismeretlen nyomdász latin vakszöveget csinált a különböz? nyomdai elrendezések bemutatására. A szöveg eltorzított latin volt, amit azért alkalmazott, mert az ember önkéntelenül elkezdi olvasni a számára értelmes szöveget – így nem tudva elvonatkoztatni attól és az elrendezésre koncentrálni. A szöveg így kezd?dött: Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. A vakszövegnek több formája ismeretes, de az eredeti származását sokáig homály fedte, míg Richard McClintock, a virginiai Hampden-Sydney College latin professzora rá nem akadt Cicero szavaira a szövegben. A nem túl gyakori consectetur szót követve rájött, hogy a szövegrész Cicero Kr. e. 45-ben írt A legf?bb jó és rossz cím? m?vének 1.10.32 és 1.10.33-as szakaszából származik. 

 

Fontosabb m?vei

Catilina ellen I. (Oratio in Catilinam prima)

Catilina ellen II. (Oratio in Catilinam secunda)

Verres ellen (Orationes in Verrem)

A szónok (De Oratore)

Az id?sebb Cato (vagy) az öregségr?l (Cato maior de senectute)

Az államról (De re publica)

A törvényekr?l (De legibus)

A végzetr?l (De fato)

Brutus (Brutus);

Tusculumi eszmecsere (Tusculanae disputationes)

 

Cicero Philippicák Marcus Antonius ellen

(részlet)

 

„Ugyan miféle balsorsnak tulajdonítsam, összeírt atyák, hogy az utóbbi húsz évben nem akadt az államnak olyan ellensége, aki egyidejûleg ne üzent volna hadat nekem is? Valóban szükségtelen bárkit is megneveznem. Emlékezzetek csak vissza magatok. Jobban megbûnhõdtek érte, mint magam is kívántam. Csodálkozom rajtad, Antonius, hogy nem rettensz vissza azoknak a sorsától, akiknek a tetteit utánozod. A többiek esetében kevésbé csodálkoztam ezen. Közülük ugyanis egy sem lett önszántából az ellenségem, mindegyiküket én támadtam meg, államérdekekbõl. Te azonban, bár egy szóval sem bántottalak, magadtól támadtál rám szitkaiddal, hogy vakmerõbbnek tûnj, mint Catilina, dühödtebbnek, mint Clodius. S úgy gondoltad, hogy a velem való összekülönbözésed jó ajánlás lesz számodra az elvetemült polgárok elõtt. Mire véljem ezt? Talán megvetésbõl teszi? Sem magánéletemben, sem népszerûségemben, sem közéleti tevékenységemben, sem pedig szerény tehetségemben nem látok olyasmit, amit Antonius lenézhetne. Vagy az képzelte, hogy a senatusban csepülhet engem a legkönnyebben? Hiszen ez a rend számos kiváló polgárnak kifejezte ugyan elismerését azért, mert jól szolgálta az államot, de azért, hogy megmentette, egyedül nekem! Vagy talán szónoki küzdelemben kívánt megmérkõzni velem? Hisz az nekem valóságos jótétemény! Ugyan hol találnék a magam számára annál bõségesebb, gazdagabb témát, mint hogy a magam érdekében, illetve Antonius ellen beszéljek? Végül is biztosan azt gondolta: addig nem tudja meggyõzni a hozzá hasonlókat arról, hogy a haza ellensége, amíg nem lép fel ellenem is. Mielõtt bármi másra válaszolnék, röviden kitérek arra a szemrehányásra, hogy vétettem a barátság ellen, amit igen súlyos vádnak tartok.  ... „

Maróti Egon

 

Beszédeir?l, retorikai, filozofikus, költ?i m?veir?l és levelezéseir?l, Pallas Nagylexikon alapján:

http://www.kislexikon.hu/cicero.html

 

Egyéb

Létezik egy Cicero nev? bet?kép-típus is, bár a név eredete vitatott. Ez nevét onnan nyerte, hogy Sweynheym és Pannartz, 1467-ban Rómában ezen bet?nemmel nyomtatták el?ször Cicero leveleit. A C. bet?törzse tizenkét tipográfiai pont vastagságú.

Az említett bet?típus után a nyomdászatban cicerónak[1] hívják a 12 tipográfiai pontnyi (a hazánkban használt Didot-Berthold rendszerben 4,5 mm) egységet. Ez az egység – f?leg a magasnyomtatás fénykorában – az általánosan használt alapegység volt.[2][3]

Más források szerint a név Ulrich Hans Cicerotól ered, aki a XV. században ugyanekkora bet?kkel adott ki egy írást Rómában.

 

Így Platón arra int minket, hogy testi izgalmaktól annyira mentesen térjünk nyugovóra, hogy semmi ne legyen, ami az elmét zavarja. Úgy gondolható, hogy ezért tiltották a püthagoreusok is a bab fogyasztását, hiszen az jelent?s szélszorulást okozhat, és így kerülend? azok számára, akik az elme békéjére vágynak.”

Cicero A jóslásról.

 

Jegyzetek

1.  A mértékegység nevét kisbet?vel és ékezettel kell írni, ellentétben a személynévvel. Lásd a következ? forrásokban is.

2.  Novák László: A magyar nyomdászat története - Magyar Elektronikus Könyvtár

3.  http://oktav-prepress-06.freeblog.hu/files/elmelet.doc Word dokumentum formátum – HTML-változat a Google-n

 

 

Források

Marcus Tullius Cicero: Oratio in Catilinam I.. Cicero Catilina elleni els? beszéde. Auctores latini sorozat. Szerkeszt?k: Havas László (szerk.-ford.), Szádeczky-Kardoss Samu (sorozatszerk.). Tankönyvkiadó, Bp., 1967. R.Sz. 4637.

Pallas Nagylexikon

wikipedia.org

literatura.hu

kislexikon.hu

 



Olvasva: 3910 alkalommal