Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Hogyan nem írok verset a halálomról?
Nagy Katalin Erzsébet, 2009. augusztus 2., vasárnap, 20:26



Álmos, kócos kölyke

ez a mai nap a nyárnak.

A minthák mintái fénytócsákban áznak.

Semmi sem izgat,

mintha minden rendben volna.

Semmi sem áltat,

mintha a felh?k közt igazság trónolna.

Mosógépkattogás öltöget

foltokat a csendre (megint csapágyas). A fotelben

cicák szenderegnek.

Poharamban reggeli kávézásom

történelme szárad, a monitorról

rácsöpög a huszonegyedik század.

Rovar zizzen hajam közé,

amint az elmúlásról írnék,

töri a ritmust

néhány kínrímet bír még

felszínre dobni a képzet, ha lennék képzettebb

írnok, úgy átvészelném

az inzultációt, de így kiakaszt,

mi….t akar ez a semmib?l bekavart,

ez a fekete halálbogár?

Ráébreszthet,

hogy a képzelet nem öncélú játék,

de meghívó, mivel idegen tájékról

vendégeket toborzok?

Átvérezhet egy másik világ,

- ahogyan fiam idéz különös dallamot épp

ujjaival a zongorán.

Ismét megtorpanhat a lendület,

nemléted ívén csúszol 

a semmibe,

és t?n?dve és bután

megint megrögzött

kényszerek után nyúlsz.



Olvasva: 493 alkalommal