Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Angyalok sírnak
Gősi Vali, 2008. július 28., hétfő, 18:06



 

 

Nem ezt az életet kértem én,

s talán majd megbocsát az Isten,

áhitatom amiért elvetélt,

és csillogó angyalhaj sincsen

képzeletemben,

ha néha még álmodni merek

derűs, szép, földi életet.

 

Pokol a lét már köröttem,

s míg bűn és félelem

jár karöltve erre

- feslett-cédán -

évre év borul búsan,

némán, s az Idő ártatlan kínján

a zöldülő tavasz sem

enyhít sokat már.

Fekélyes lábnyomán

- mint kéjsóvár átkozott,

tiltott vágy után -

oson a világ szégyene,

fény elől bújkál.

 

Ám feloldozás

és megbocsátás helyett

csupán kín és gyötrelem

terem a meddő lelkeken:

száraz fűcsomó lett az ember

a megperzselt réteken,

és a beteg, kihűlt világban

- ahol már testvér s barát is

egymásnak idegen -

csupán az üresen

múló nappalokra ájuló,

fénytelen éjszakák várják,

hogy végre örökké együtt járják

a lét halálos párosát

lassan, félholtan, szüntelen.

 

Pokol ez itt - reménytelen,

halott tetem.

Föld és ég együtt sír velem.

S ha néha mégis

angyalokról álmodom,

köröttem csapzott szárnnyal

némán mind zokog.

Álmomban, ha én is ott vagyok,

egy köztük bíztat még,

s mosolyog.

 



Olvasva: 406 alkalommal