Héttorony irodalmi magazin
HírekÍrásokGyereksarok Torony KommentekNaplókMédiatárKeresőTagjainkSúgó
Régebbi >

Radnai István Napló

2017. február 19., vasárnap 17:37

AGRIA 2016.Ttél Sz.Tóth Gyula tanulmánya


Sz. Tóth Gyula
Fénnyé oldott jég
Találkozások Valahol, a Tilalmak kertje környékén
(Radnai István műveiről)
Nemrég találkoztunk újra. Bár már régebb óta ismerjük egymást, látásból, a
Hungarovox irodalmi estjein bukkantunk fel, olykor az Agriában is laptársak vagyunk.
Aztán személyesre fordult a dolog. Együtt léptünk fel a Rátkai klubban,
nem a művészfotókkal díszített, patinás Andrássy útiban, a szikárabb új helyen,
Budán. Én Kis Antónia novelláskötetét ismertettem, ő új verseskötettel állt elő:
Jégbefagyott fény (Hungarovox Kiadó, 2016). A cím képszerű, dermesztő életjelet
áraszt. Rejtetten. A többi biztatás majd a lapokról, felenged a jég. A műsor után, a
rövid fogadáson, néhány jó szót mondott szereplésemről. Szakmai gratuláció, ritka
adomány, meg is lepődtem. Meg is jegyeztem. A nyomaték kedvéért egy novelláskötetét
adta ajándékba: Valahol (Littera Nova Kiadó, 2011). Egy héttel később
feltűnt a Művészetbarátok Egyesülete és a Hungarovox rendezvényén, a Király
utcában, ahol, mások mellett, a Tanári notesz 10. kötetem is előkerült, Madarász
Imre bemutatásában. Nem sokkal ezután Szegedre utaztunk könyvbemutatóra
Kaiser Lacival. Odafelé velünk tartott új szerző ismerősöm, jót beszélgettünk,
anekdotáztunk. Megint kezembe nyomott egy könyvet, versek: Tilalmak kertje
(Littera Nova Kiadó, 2012). Három a magyar igazság, dedikálva: tisztelettel és
szeretettel. Aláírás: Radnai István. Jött velünk a rendezvényre, végigülte a Kaiserkönyvismertetést
és beszélgetést. És ez nem minden: feleségével eljöttek a Lobby
Kávézóba, újra meghallgatták az általuk már ismert noteszkönyvről való beszédet.
Igaz, ott más csavarral történt az előadás, bizonyára még újat is tudtam mondani
nekik. Radnai István fáradhatatlan irodalombarát, igazi úriember, ez ráadást kí-
ván.
Milyen érdekesek a sorsnak fordulatai, annak előtte nem ismertük egymást, olvasó
emberek lévén nem találkoztunk a másik könyveivel. Van ez így. De most
összehozott a betű, a szöveg. Utak, kanyarok, kalandok – „Teremtő találkozások”.
Hiszek benne, jelzi a Tanári notesz 4. kötetének címe. (Hungarovox Kiadó, 2010)
Lapozgatom a könyveket, egyiket a másik után. Nem ugrottam neki. Három
egyszerre, versek és novellák, csemegézek, kicsit ebből, kicsit abból. Ízlelgetem
az újdonságot. Csettintgetek. Visszatérek az egyes darabokhoz, szegezett olvasás
következik. A Rátkai klubban, hallgatva az ismertetést, felfigyeltem arra, hogy
Gyimesi László összefogott előadásában a Radnai-értékek között hangsúlyozta a
posztmodern és a klasszikus írás megjelenését, együtt műveli a szerző, nem bontja
műhely
174
2016. tél
ketté, azaz sajátos látásmóddal, írástechnikával, alkotótudással rendelkezik, és jelentkezik
sorra. Lehet ez, gondoltam akkor, afféle költői, kritikusi túlzás, bonmot,
amivel jobban felcsigázza a leendő olvasó éhségét, s egyben elegáns szaknyelvi
gesztus. Mert ha valami jó, nem baj, ha posztmodern, de az sem, ha hagyományos.
De szereplőink nem ilyenek. A mérce másutt van. A mércének vannak objektív,
filológiai, irodalomtörténeti, szövegtani stb. elemei és vannak szubjektív feltételei
– tetszik a darab vagy sem. Nálam mindkét feltételi oldalnak megfelelnek a Radnai-művek:
a szöveg tetszik, magas szintű irodalom. Nem túlzott Gyimesi László.
Megérdemelne egy alapos elemzést, novella is, vers is. Még friss az élmény, csak
szőrmentén az interpretációval. De azért belevágok.
Itt két művet veszek górcső alá, az időben korábbiakat, hogy felvértezve közelíthessünk
egyszer majd a legújabbhoz. Előbb a versekről, a Tilalmak kertje című kö-
tet nyomán. Pillangó villan, rep/int, kövessük. Tiéd leszek, ha megfogsz. Belemegyünk.
Megfogni nem tudjuk, utol nem érjük, nyomában vagyunk, úgy a miénk,
hogy társunk a rengetegben. A tilalmakról lefújja a téves hímport, a természet a
tiéd, mit félsz? Légy bátor, repdess te is, hisz titkon erre vágytál, bújj az örömökbe.
(Ki tudja, meddig bújhatol?)
Tartalomról, témáról szó se essék! Nem eshet. Helyette ajánlat: gondolat/tér/
kép, amolyan szellemi tájoló, esztétikán keresztül. A verseskötet négy szerkezeti
egységből áll. Sorrendben: 1. Részegen a szerelemtől, 2. Olvasni fényben, 3. Oltár
előtt a por, 4. Esendő istenek. A fejezetcímek nem az adott rész egy verse,
új, a rész-egész összefogására. A tudatos kezelést bizonyítja az egészet átfogó indító:
„Jólfésült vers”, mint poétikai arc. (És hasonlóval zárva a legvégén, ott már
néven nevezve a hitvallást.) A jólfésültség ára… összegzés az elején: az alkotói
életvezetésről tömören. Árad a szó, képben, ritmusban, a lendülete viszi a szenvedély
megélésére, s még feszesen. A fájdalom nem szól ki külön, ha van, mert
van, örömbe csomagolja a költő. Meglepő képzettársítások: „… kilincs a combod”
(9.), „hajlanál de törik ő a nő / ha elillan a hő marad a kő” (10.). (Én és a kisöcsém,
fütyülünk a nőkre az idén… folytatnám első felindulásból.), „fényévek mély hege
mar ijedten” (13.), „csókod a számról leoson” (19.). De semmi bujaság, kérem. A
természetben a természetes ember őszintén lépdel, itt az élet dobog, dobol, és
nem dohog. Noha „keskenyül alattunk fukar ösvény”. (A Tanári noteszkönyvem
egyik mottója: „Ösvény kezdőknek és haladóknak”.) Lám, finom összetalálkozá-
sok „a ringató sétaúton” (29.). Amikor emlékezik a költő (hány tavaszra is?) emlé-
keztet – ébreszt – ébren tart (16.). Megjelenik Baudelaire, a nagy példakép (12.).
Egy Kant-torzó, lehet, evokáció: „szeretni kínozni ölni egy tő három virága az élet
ettől még kötelesség és fegyelem” (25.). Egyéni életfolyam történelemben futtatva,
avagy a sors heve a lendületes ember kegyelmi vegyjele: „Vénséges kamaszlázadások”
(32.). És mi a titok? Van, de nincs megfejtés (36.). Éppen az a szép benne
műhely
175
2016. tél
– hát: szürrealizmus. Ez a megfejtés. És akkor a tilalmak helyett, amiből annyi van
az életben, jöjjenek a vigalmak.
A költő ura lírájának. Hány vers van itt? Szeri is van, száma is. Az összeírás az
olvasót terheli. (Ha ez nem hergeli.) Ha nem rest könyvelni. Lapozgassunk nyitott
szemmel. Bezárva, mint „vakolt lyukban éhes egér”. Van kiút a kilátástalanságban:
valaki csalókán csal az erdőbe (74.). (Ki csal kit a csaliba? Csaliba, babám!
Csalibaba neves felém…) Nem reménytelen. Gyerünk „Olvasni fényben”. A metamorfózis
nem csak a rózsa sajátja, pláne nem kiváltsága. Lovagold meg az évszakokat,
merítsünk erőt fűből, fából, virágból – és lőn fény a természet lágy ölében
(53.).
Líráját a költő kapcsolja érzelmi-gondolati partokhoz, mint hevesen hullámzó
hajót az értő kapitány. Bízik magában, barátja a szó, a nyelv eszközeit birtokolja,
ám jó, ha érzi, nincs egyedül a ringó hálón. Versei elé sokszor jelöl iránytűt: töredékek
a magyar költészet jeleseitől és kevésbé ismert, de általa kedvelt költőktől,
valamint – kivált – a francia költészet nagyjaitól. Kapcsolódások: „Himnusz minden
időkben” Nagy Lászlóhoz (63.). Erőt merít Senecától a „világ-zsarnok mérge”
(80.) ellen. De azt is elmondhatja (kiérezzük): szellemét a tűz nem égeté meg, és
bízva bízik.
Párbeszédnek vagyunk tanúi a hagyomány és a modernség között. Radnai ezt
színes és változatos költői stíluseszközökkel (a sorolt és a serényen szunnyadó
példákkal: szinesztézia, oximoron, metonímia, allúzió) folytatja le és éri el. Eltér
az „elvárt” jelhasználattól, így közelít a nyelv legbelső világa felé. Olykor „idő(tlen)
síkok” (92.) között lavírozva, „Szymbólintások” ( 118.) cirógatnak örömre. Mert a
nyelvben megragadható a világ, állítja Fűzfa Balázs, és ez kalandot ígér. Ehhez hoz
nyomós érveket tanulmánykötetében: A nyelvben megragadható világ kalandja.
(Szombathely, Savaria University Press, 2012) Elhisszük és látjuk, Radnai lírájá-
ban finoman keveredik a hihetetlen és a furcsa hihető, ringatózunk az álom és a
valóság hajóján. Váratlant, meglepőt húz, összeegyeztetésre ingerel: „Ez a század
a magány évezrede” (97.). Ezt nem a felajzott képzelet mondatja velünk, a hálóelméletekből
kötelező integrációra való beállítódás hajlama sem vezet. A kép előttünk
van konkrétan, rögtön a külső borítón. Csak később tudatosul a szó és a képi
kifejezés egysége, harmóniája, amikor, már a versek bizsergető ismeretében, újra
felütjük a könyvet. És rájövünk, jól látunk, sorra vesszük észre a lapokon a versekhez
illeszkedő domboruló-hajló kecses rajzokat. Költő a rajz(festő)művésznő
alkotói ölelésében. Líra a vonalban: Batta Eszter grafikus, „a sokarcú nő és a világ”.
Pont ilyen, szóval keresd a nőt: La femme = http://www.lafemme.hu/tehetseg/
profil/Batta_Eszter.
Szövegkert tárul fel: titkos és valós (megélhető) vigalmak kertje. Biztos így van,
érzem, tudom, kertemben vagyok.
műhely
176
2016. tél
Elő a novellákkal (Valahol). Jöhet a struktúra, a tematika, e téren ezek mentén
indulunk felderítő útra. Az írások változóan novellaterjedelműek (a novella-elbeszélés
műfaji – s így heves és olykor felesleges – vitába itt nem keverednénk), a
végén becsusszan egy kisregény. Megelevenedik néhány szcéna társadalmunkból,
régebbi és közeli múltunkból, történelmünkből. Benne mi magunk. Zajos korban,
ezzel az indítás, semmi kronológia, in medias res: a 21. század felfedezése. Milyen
a virtuális valósága itt, mert: „Magyarországon ébredtem” (7.). Akkor és ahol: „A
borosüveg felborult az ürességtől, és lefeküdt, azt hiszem, horkolt, a konyak félig
lecsukott szemmel lötyögött, sercegett a lemez, karcolta a tű, és leszakadt róla a
dallam” (6.). Mi itt a baj? Lengetik a vészbukot (modernül: facebookot), te lengesz
rajta, csüngsz ajakán, mint éretlen gyümölcs a fán. Azt hiszed, sokan vagytok,
közösség. Aztán: „Zuhanyozol, és nincs kéz a hátadon, karcol a szivacsmagány,
dörzsölöd az egyedüllétet” (9.).
Helyben vagyunk. És következetesen feltárul ez a hely: egyik írás a másik után
(b)ontja a teret, az időt, a szereplőket. És a témákat. Villanások a rohanásokban.
Mi marad az évtizedes hajcihő után, a sarokasztalnál ücsörgőnek? Az első szerelme,
az aktatáska és a benne nyugalmat kínáló üveg (16.). Szakmai szocportré az
Írószövetségből, a szent helyről, ahol „a vörösbort a potyázók már rég megitták,
mire odakerültem”, panaszkodik egy szövegárus. De hát a művészet is áru. (A bor
jobban fogy. Némely esetek szerint.)
Humor az élet, ha csőben sült spárga az étel. Tükörfordításban: „a nő mindig
csőbe húzza a férfit, ha megnyílik az öle, azért, ha nem – akkor azért” (22.). Abszurd
az élet: „a pokol éppen alattunk helyezkedik el…” (25.). Pereg történelmünk
filmje, Karádyval énekeljük: „Valahol Oroszországban…”, s ha elül a dörgés, hát
disszidálunk, persze Amerikába. Lapot is küldünk. Háború, „derékban kettészelt
karácsonnyal”, sebesült katona, aki nem keresi többé hiányzó testét (99–101.). Hi-
ába figyelmeztetett Várnai Zseni az I. világháború után: „Katonának fából lába…”.
Újra indult a harc. Radnai történelmi tablójából ez sem marad ki, de felbukkan Julianus
barát (noha nem találkozunk vele), a háborúk mellett felvillannak a fényesebb
korszakok, Bécsig meg sem állva. És élet, játékosan előadva, műlovarnővel,
révedező pipafüstben, úgy elviselhetőbb. Akár egy olasz filmben (52.). Az ötvenes
években a csillogó gyerekszem rácsodálkozik a szocialista realizmusra, nagyritkán
a Balaton is szóba jön. A kis zajok elnyomták érzelmeinket, gondolatainkat.
„A lelkiismeretet is, vagy mégsem?” (42.). Bonyolult családtörténet, Moszkvicsok
és fekete Pobjedák között, átázott papírtalpú cipőben, atyai nyaklevesek után a
papírsárkány eregetése vidít. Történetek, amelyekből, minden előrejelzés ellenére
mindig kiderül valami. A szocialista káder-korszak játszmáiban a vezető elvtársak
viszik a prímet: ők utazgatnak külföldre, és egymásnak játsszák át a nőket.
Kapcsolatteremtés – pártfeladat (25.). És már az unióban vagyunk, verses próza:
műhely
177
2016. tél
„Szögbelövés”. (Az előtag fordulhat, ha Radnai játékos kedve úgy hozza.) Brüszszelben
kelletik magukat a modern sztahanovisták. Lehet, csak huligánok (47.).
A költő prózában is beköszön. Színes meseszövés, változatos metaforákkal, gazdag
szókinccsel. Megszemélyesíti a tárgyakat, azok együtt élnek a szereplőkkel.
„Kanalakkal meregetem a herendiből a leszálló sötétet. A hold lesarlózza a ké-
ményfüstöt, és mögéje bújik” (65.). „Az éjszaka kelengyésládája kiürül, a kopott
függönyön átlátszik a keleti égboltról benyúló rózsás ujjával a hajnal. A főfalon
lakik egy hasadás” (66.). (Kedvünk lenne rákérdezni: Máma már nem hasad tovább?)
Radnai létezéstapasztalatokat (a sajátját és másokét) tár elő. A társadalom kü-
lönböző rétegeinek vívódásai jelennek meg, legyen az tisztes és lecsúszott polgár,
naccsága és cselédlány, vidéken vagy városban. A család visszatérően fontos és
árnyalt miliő. Személyiség, természet, társadalom – de ki a pokol? A „Többiek”,
mint Sartre-nál? De nem mindig, jól jön a viszonyító társ. Hogyan ábrázoljuk az
összetett összetettségét? Ahogy Radnai teszi. Összetetten. Színes képek, gazdag
nyelviség, ritmus, témaverziók, mindezek bűvészi variálása. Jellemző: témasíkok
csúsztatása, átjátszása, álom, fikció, valóság, mese dimenzióiba terelve. Hangoló-
dunk. Iskoláskorunkban, különórákon, fülünkbe bújt a zene, vájt fülűek vagyunk.
Halljuk a szavak zenéjét, inkább dzsessz ez, a klasszikus fajtából: érthető-érezhető
téma, megkapó hangokkal, harmóniákkal. Aztán jön az „impri”, az improvizáció
klasszikusan – a megadott szabályok, keretek: hangok, akkordok, ütemek között,
ugyanarra újat. Ez ám a művészet!
Információ kíváncsi utasnak: több műfaj ölelkezése. Radnai novellái lírában
oldódnak. Lírája novellában (g)erjed. A háttérben több diszciplína, mint antropológia,
személyiségtan, pszichológia, lét és tudat, lét és semmi, a sor Kanttól
Sartre-ig ér, szintézisbe összefonva. És máris a képzőművészetbe nyitunk. (Lásd
az észrevételt feljebb.) Tárul a mező. Nagy, de nem rémalakok lebegnek elő: Breton,
Apollinaire, Freud. Gogol sötétben surranó alakjai sem járnak messze, lépteik
mögöttünk koppannak. (Akinek nem köpönyege, ne vegye magára! Bocsi…)
Hát, húzd, ki tudja, meddig húzhatod? Hol a határ? A magyar költészet sokféle
választ ad, Radnai sem rest, odafordul egyenest. Ezúttal Babitsot hívja támaszul:
„Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság vonalán:
magamban is érzem ami ellen küzdök s tudom, hogy minden rombolás engem
rombol” (78.). Radnai nem forradalmár, és semmi locsi-fecsi. Radnai művész. Mitől
az? Ha „önmagát mint folyamatban lévő totalizációt, a társadalmi-történeti
szituációt alkotó világot és végül a művészi alkotást szintézisnek tekinti”. (NAGY
Géza, Az egyedi egyetemes (Jean-Paul Sartre). Egy polgári filozófus-művész egyéni
és társadalmi kalandja a XX. században = Modern Filológiai Füzetek, 31, Bp.,
Akadémia Kiadó, 1980.) De folytassuk a babitsi gondolatsort, illő, kedvünkre való,
műhely

 



---

Olvasva: 343 alkalommal
2016. november 25., péntek 04:30

2016. november 22-én, Székesfehérvár Vörömarty Társaság


 

https://www.youtube.com/watch?v=Zus2569G54M



---

Olvasva: 418 alkalommal
2016. március 8., kedd 05:10

Holnap, március 9-én


meghíxó



---

Olvasva: 637 alkalommal
2016. február 7., vasárnap 09:50

Szeged 2016. február 5.


SZEGEDI IRODALMI HANGOSPORTRÉK

Két fiatal vagy a középnemzedékhez tartozó szegedi költővel volt alkalmam beszélgetni a Szegedi Közéleti Kávéház előadássorozatában.irodalmi est

Két testben és lélekben fiatal, de nem tapasztalatlan emberrel, akik magukról, a világhoz való viszonyukról vallottak versben.

Amennyire ellentétes a költészetük és habitusuk - vagy mégsem az - annyira rokonlelkek. Vannak közös stiláris pontjaik. Egyikük tanár, tanítja az új nemzedéket, másikuk szervezi az ifjúság irodalmi életét.
Kapcsolatban állnak az egyetemmel, a Csongrád megyei ifjúság tehetségeivel, többéves múltra tekint vissza dél-magyarországi irodalmi körük, nemrég bejegyzett alapítványuk is ezen alapul.
A férfi - Jagi (Jagos István Róbert) - energikus, ami versein is meglátszik. Erotikája és kifejezésmódja erőteljes, kifejezésmódja expresszív szürrealizmus, világnézete határozott. Világa a város!

A nő - Kovács Ágnes - ugyancsak városi költő, az urbánus-liberális áramlathoz sorolja magát, de nem törekszik kizárólagosságra, toleráns. Finom erotikájába az abszurditás belefér, míg a romantikus és realista irodalmat egyaránt tanítja, olykor "szöveget" ír, világa ugyancsak a város. Érzéke is van a pszichológiához, vonzódik a helyzetdalhoz, nem sorolja magát a naplót író alanyi költők közé, egyes szám első személyben is tud távolságot tartani a témától.

Kiegészítik egymást. Hogy költészetük lenne a magánéletük, vagy fordítva? Szerintem a februári versbemutatójuk címe inkább provokatív.
Költészetük azzal válik közüggyé, hogy a mai kor, de nem a történelem, hanem a belső történések krónikásai.

Ez, és sok más közös bennük. Törekvéseik? Nem annyira egzisztenciális, a létkérdés belülről fűti tehetségük megnyilvánulásait.
Van megélhetésük, három gyereket nevelnek - nincsenek az élet perifériáján, de odalátnak.
Jagi is, Ági is írt kortárs költőkhöz, kortársakról. Gyökereikről versek tanúskodnak, meghatározzák önmagukat a Nyugat nemzedékeihez képest is.

A kötőházaspárokról, irodalmi példákról kérdeztem őket, de őszintén! Nem kérdeztem, milyen pólyában-bölcsőben ringatták őket. Bizonyos értelemben lokálpatrióták - a Dél-Alföldhöz, Csongrád megyéhez kötődnek. Nem csak tájegységileg, de baráti körükkel is.
Posztmodern vagy késői avantgárd? Új avantgárd vagy csak a városi realitások lecsapódása?

Nem is hinnéd olvasó, hogy akkor is kemény a mai élet, ha nem nyomorogsz. Annyira még fiatal vagy, hogy a kocsmai élet ritmusa nem távoli. Ezt a ritmust nem csak a sör vagy más ital határozza meg, hanem az életöröm, a beszélgetés, a vidám esték. Nem a lepukkant kocsmák és leépült emberek világa!
Mégis szikár a kifejezésmód, a szókincs, bár Jagi olykor barokkos jegyeket mutat fel hömpölygő verseiben, talán a hosszúvershez is vonzódik. Drámát is kerít egy meghatározott élethelyzetének termése köré. Beenged a gondolatai mögé, a tények közelébe!

Ági is szikár, de érzésekkel teli lírát mutat fel. A felolvasott verseiben, mint fájdalmas érzelmi valóság, megjelenik szeretett nagyanyja, aki még nem emlék költő számára, párbeszédet folytatnak a dimenziókon át. 
Identitását identitásaiban határozza meg, nem tagad semmit, származásából, többrétegű őseitől örökölt tulajdonságai összetettségét megéli. Így jellemezhető: közép-európai sorsok jelensége a szerencsés élete.
Módszertani kérdések, a kifejezésmód nemcsak a tanárt mozgatja. Szerény. A művei műfaji meghatározása bizonytalan - így véli. Vékony hártya választja el a verset a prózától, ha prózának indul, annak gátjait átszakítva versbe torkollik, illetve megvan ennek a lehetősége. Talán a művei önmagukat vagy netán a szerzőt írják?!

Két érdekes embert ismertünk meg. Nem a gyerekkor helyszíneit, nem lepkéket vagy konkrétan virágzó fákat. Határozottan tehetségesek és mások menedzseléséhez is értenek. Nem csak a saját irodalmi munkásságukra viselnek gondot.
Humorérzékük is van, lelki válságukból, ha lenne kikapaszkodnak, ha másképp nem egymásra támaszkodva, kézen fogva.
Nem pesszimisták, nem engedik, hogy gondok borítsák el őket. Gyereket, gyerekeket akarnak nevelni, fejlődésüket nem határolják be merev szabályokkal.
Költészetük nem politikai felhangú városi költészet, de nem is a magány tornyaiból vagy előkelő csúcsok jegéről pillantanak le. Az élet nem alattuk van. Bennük, és ők a fiatal erőt igénylő életben.

A közönség szimpátiája kísérte a jó hangulatú estét. A közönség nem akarta életrajzra vetkőztetni őket, a verseket, a törekvéseket jól és olykor derültséggel, felüdülve fogadta.
A megzenésített versek, melyeket barátjuk - Varga Norbi adott elő, énekét gitárral kísérve - a műsorba belesimulva üdítően feldobták az est hangulatát.

(Radnai István)



---

Olvasva: 717 alkalommal
2016. január 27., szerda 21:29

Szegedi művészi alkotások a Móra Ferenc Múzeum és főrestaurátora




---

Olvasva: 747 alkalommal
2016. január 23., szombat 11:01

közönségemnek - barátaimnak


 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1034398319939042&set=a.265509626827919.69583.100001066505944&type=3

 

Radnai István:
FÉLHOMÁLY 
 
szabad a vers első a szerelem
a múzsa áldott kezére csókot kap
ennyi nem árulom el a titkokat
elragadtatás vágtatott velem
 
éjfélórán kondul fordul a nap
szeleburdi vággyal ágyamat vetem
ne hidd fél szemmel az órát figyelem
a csók ég a kézről tovább halad
 
zenével kezdődik örök kaland
szemrebbenésnyit suhan vadgalamb
e csókban benne lakik az életem
 
nem terhel gond varjait elhessentem
ha galambpárom nem hagyja kéretnem
fél éj ébred ha csendet bont a hang


---

Olvasva: 777 alkalommal
2015. december 22., kedd 19:00

Ünnepek!


Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánok Mindnyájatoknak!



---

Olvasva: 846 alkalommal
2015. november 9., hétfő 12:06

Jagival közös estünk Hódmezővásárhelyen


Radnai István a Magyar Írószövetség és a Dél-Alföldi Művészeti Kör tagja és Jagos István Róbert a Dél-Alföldi Művészeti Kör alapítója tükröt tart egymásnak az irodalom terén. Ebben segít nekik Kovács Ágnes, mint moderátor, Bajnócziné Rácz Éva, Fényesi Tóth János, mint felolvasók, valamint Kardos József és Balog Krisztián doromb. Mindenkit szeretettel várunk a tükrök között.

  • 17:00–18:00
    2 nap múlva ·  2015. november 11.
  • Németh Làszlò Vàrosi Könyvtàr
    Andrássy út 44., Hódmezővásárhely, 6800
  • (Javítanom kellett, névelírás miatt!)


---

Olvasva: 944 alkalommal
2015. november 1., vasárnap 19:01

Ünnepkör


56 és halottak napja:


http://www.szegedilap.hu/cikkek/vers/radnai-istvan--4-vers.html



---

Olvasva: 972 alkalommal
2015. május 6., szerda 08:06

Estem Budapesten ma, és Szegeden holnap


Tűlevelű ünnep c. könyvem bemutatója

 

ma, májs 6-án az Írószövetség könyvtárában,

 

holnap, május 7-én 18 órakor Szegeden az Állam- és Jogtudományi Karon (Tisza Lajos krt 54.)

 

Szeretettel meghívlak és várlak Benneteket!

Emlékeztetőül küldöm!



---

Olvasva: 1154 alkalommal