2010. június 1., kedd 19:06
Kedves Barátom!
Tegnap, miközben jól megérdemelt egynapos szabadságomat töltöttem, remek időben, a négy fal között, eszembe ötlött, vállalnám-e, (bírnám-e), hogy a 7torony szerkesztője, sőt(!) főszerkesztője legyek. Úgy őszintén: nem egy nagy etwas a dolog.
Nézzük csak:
Kitűnő szervezőkészséggel rendelkezem: összetartok egy családot, igaz, néha elég nehezen, mert mindenkinek, mindig igaza van, ebből aztán szuper kis konfliktusok kerekednek, egyszerre beszél, kiabál mindenki, és aki a leghangosabb – nos, az sem nyeri meg mindig a csatát.
Empatikus vagyok: megértem, hogy a gyerekeim azért tudnak mindent jobban, mert már felnőttek, a szüleim azért, mert már megöregedtek, a férjem pedig egyszerűen férfi, a férfiaknak pedig alanyi jogon jár a tévedhetetlenség. Megértem továbbá, hogy mindenkinek vannak rossz napjai, szerelmi bánata, lelki bánata, bánat bánata, joga van mindenkinek az ingerültséghez, ahhoz, hogy úgy és akkor mondjon ki mindent, amit gondol, ahogy és amikor neki tetszik.
Türelmem végtelen: mosolyogva veszem tudomásul, hogy már megint nem volt ideje senkinek elmosogatni, a macska éhesen nyivákol, a görény rázza a ketrecét, mert szabadságra vágyik, a kutya meg rabságra vágyik, és becsattog a lakásba sáros mancsokkal; nem üvöltök azonnal, mert egyszerre hallom az MTV-t, és a Rádió1 kívánságműsorát, ezredszerre is hajlandó vagyok elmagyarázni a Mamámnak, hogy nem vacsorázom, de ettől még nem fogok éhen halni a karjaiban, az apámnak meg azt, hogy pénteken tuti, nem felejtem el kitenni a kukát a ház elé.
Nem lehet befolyásolni, igazságos vagyok: ha valamelyik gyerekem feldühít, igazságosan elosztom a haragom kétfelé, elvégre egypetéjű ikrek, és rég bizonyított tény, hogy közel egyformán gondolkodnak. Ha apám megbánt, anyámmal sem beszélek, elvégre 43éve házasok, rosszabb, mintha ikrek lennének!
Remek humorérzékkel rendelkezem, optimista és jókedvű vagyok
(kivéve:
- ha túl hideg, vagy túl meleg az idő, esik az eső, fúj a szél, a teliholdas éjszakákat ki nem állhatom;
- reggelenként, ha bárki is hozzám szól, az első kávé előtt;
- esténként, ha langyos vízben kell zuhanyoznom;
- éjjel, ha felébresztenek a háziállatok;
- ha lekésem a kedvenc sorozatomat (a címét nem tudom, mert az elejéről rendszeresen lemaradok, de egy jóképű, okos srác játszik benne);
- ha diétázom (ez evidens: nincs boldogság fogyókúra idején);
- PMS (erről nem írnék bővebben);
- ha nem nekem van igazam (a többiek szerint! mert persze, hogy nekem van.);
- és még egy pár apróság…)
Maximális rugalmasság jellemez, jól viselem a bírálatokat: örömmel veszem az építő jellegű kritikákat (is), és nem sértődöm meg, ha minden ok és alap nélkül megvádolnak, esetleg olyan jelzőket aggatnak rám (ismeretlenek), amiket nem érdemeltem meg. Figyelembe veszem, hogy ezek az emberek pillanatnyilag boldogtalanok, és reménykedem benne, hogy jobbra fordul a sorsuk.
A szeretet és a megbocsátás mindig elnyomja bennem a haragot.
Persze vannak itt még szakmai szempontok…de tudok írni-olvasni, még számolni is, a Google a barátom, bármikor segít nekem, ha elakadok.
Tudom, a felsorolás nem teljes, de már ennyiből is kitűnik, hogy alkalmas lennék.
Vagy nem!
És Te, Barátom, aki olyan nagy elánnal osztod (időnként „írói” álnéven) a jótanácsokat, hogy beleremeg mind a hét torony, esetleg kívülről próbálsz meg igazságot tenni, vagy sértett hangú leveleket írsz, melyben mindenféle otrombaságokat vágsz a szerkesztők fejéhez, minden balhénál megjelensz, és jól megmondod a magadét, vérig sértesz embereket, de azt nem tűröd, hogy ők visszavágjanak…Te vajon alkalmas lennél?
Olvasva: 947 alkalommal
|
